<<<

2005 - október  

>>>

A végzet mandalája

 


A mandala elemzése: 

A hónap mandalájaként egy friss élményemet szeretném megosztani most veletek. Az utóbbi hetekben nagyon intenzíven foglalkoztam a mandalával, aminek meg is lett az eredménye.
A mandala kiállításunkhoz fűződik ez a történet. Amint kész lettünk a kiállítással, óriási izgalommal vettem tudomásul, hogy mennyi csodálatos dolog gyűlt itt össze. Legalább két évre való ötlet kínálja magát. Valójában sikerült a tudatalattit megidéznünk, mert igazi kincses bánya nyílt meg számunkra benne. Ilyen kincs a fenti mandala is, amiről mesélni szeretnék.
Minden helységet mandalaként értelmeztünk, és annak megfelelően alakítottuk is ki. Van egy középpontja, e körül található a tudatalatti, amiben a látogatók szabadon járhatnak, és a falakon elhelyezett mandalák alkotják a személyiség területét, és az erővonalak, és a sötétség köti össze e hármas egységet. Ez nagyon jól működik a valóságban is. A látogatókat megfigyelve azt vettem észre, hogy a középpontot mindenki óvatosan, figyelmesen kikerüli, míg a szélén többször is hozzáértek, és belegabalyodtak a „díszletbe”.
Az első kiállítói helységbe erőteljes hálózatos, összefonódó, gyökérszerű, és három dimenziós installáció került, és egy gyönyörű, lágyan, légiesen és sejtelmesen mozgó mandalát készítettünk középpontnak, amely összekötötte a lent-et, a fent-tel (a földet az éggel). Ez a mandala úgy néz ki, hogy felül is és alul is van egy mandala, és lógó textilcsíkok kötik össze őket. Az alulra készített mandalát, amiben tükröket helyeztünk el, befedtük átlátszó és áttetsző anyagokkal, mintegy elrejtve a kutakodó szemek elől, csak sejtetve, hogy ott belül valami nemesebb található.

Így nézett ki mikor elkészült.

 
    
 

 
    
 

Én többször ott maradtam egyedül, vagy másokkal este a kiállítás bezárása után kutatni, keresni a térben spontán megjelenő mandalákat. Különböző megvilágításokkal, különböző helyzetekből videóztam és fényképeztem a megtalált mandalákat, keresve a mondanivalójukat. Ilyen este volt, amikor Krisztával együtt maradtunk játszani a formákkal, és a fényekkel.
A szóban forgó mandalát filmeztük, és fényképeztük. Ezek a képek akkor készültek.

 
    
 

 
    
 

 
    
 

 
    
 

 
    
 

Gyönyörű érzések ébredtek bennem, mikor a gyertya csodálatos lángja belülről melegen átsütve a lebegő anyagokon, találkozott a zseblámpa hideg kék fényével, amely kívülről világította meg a mandalát. Gyönyörű volt! Ott álltunk percekig, és csak néztük ezt a szép jelenséget, és a szívünkben feltámadó, átható melegre lettünk figyelmesek. Nem elégedtünk meg ezzel a szépséggel, és további variációkat kerestünk. Egy ilyen ötlet volt, hogy az egész mandalát körbe tesszük gyertyákkal. S ahogy hordtuk be a gyertyákat, a testünk által keltett levegő mozgás az egyik lógó anyagot belesodorta az égő gyertya lángjába, és az egész egy pillanat alatt lángba borult. Itt minden esemény, gondolat és érzés felgyorsult, pillanatok alatt annyi minden történt, az idő kitágult, hogy minden beleférjen. Igazi megváltozott tudatállapot jött létre, amelyben e világunk órája megáll.
Először elkezdtem fújni, és rázni az égő részt, ami el is aludt, de a másik oldalon a mozgatás hatására a többi is belekerült a gyertyák lángjába, és már nem volt menekvés, a láng ellenállhatatlanul, sercegve falta a gézt, és a textilcsíkokat. A kezemre esett lehulló égő gézdarab beleégett a bőrömbe, a hirtelen fellángoló tűz megolvasztotta a pulóveremet, és jeges hideg félelem kúszott végig rajtam. Végig gondoltam, hogy most tönkre teszem alkotótársaim munkáját, hogy visszaéltem a galéria kezelőinek a bizalmával. Az egész kiállítás, s az iskola is veszélybe került, hiszen az egész pince ki van bélelve papírral, és textillel. Nem tudom, hogy hol van a poroltó. S régi képek egész sorozata jött elő. Előjött, mikor gyerekkoromban, felgyújtottuk az erdőben az egyik tisztást. 4-en voltunk, és abból hárman a félelemtől átitatva rögtön elrohantunk, azzal a felkiáltással, hogy mi nem is voltunk itt, így nem is tehetünk semmiről. Aztán a futás alatt magunkhoz tértünk, visszarohantunk és sikerült a letolt nadrágokkal elcsapkodni a lángokat. Egy másik kép is előjött, mikor láttam egy családi házat szétégni. Olyan erős volt a tűz, hogy a tűzoltók már csak a többi házat tudták megvédeni. Éreztem, hogy milyen érzés az, amikor az ember már nem uralkodhat a tűz felett, és egy élet munkáját, és emlékeit veszíti el tehetetlenül nézve. Eszembe jutott, hogy egész életemen végig kísért az a félelem, hogy egyszer a figyelmetlenségem, vagy fáradtságom miatt emberben vagy nagyobb értékben teszek menthetetlen kárt. Közben láttam, ahogy ég a mandala, lelkiismeret furdalásom volt, hogy gyönyörködöm benne, hogy tetszik, s irigylem a benne rejlő erőt. Felpillantva ott csillogott Kriszta fénylő szemében a tűz, s láttam, ahogy ő is megbűvölve nézi a tüzet. Aztán Ő hamarabb ébredt, és kifutott vízért, én is mentem utána, szerencsénk volt, hogy pár lépésnyire ott voltak az ásványvizes palackok, és visszatérve pillanatok alatt eloltottuk a tüzet. A nagy füstben és két pislákoló gyertya fényénél megtörtént a csoda. A tükrökről leégtek az anyagok, és rájuk ömlő vízben megtisztulva olyan tiszta fény csillant meg bennük, ami egyenesen a szívemig hatolt. A rosszérzéseket egy pillanat alatt felváltotta egy csodálatos öröm. Egy csodálatosan csengő hang azt mondta ott belül, hogy az anyag elpusztulása után felszabadul a lélek, ahogy felszabadult az eltemetett fény is a tükrökben. Csendben ott álltunk percekig és próbáltuk megemészteni a történteket, és visszaemlékezni azokra a képekre, érzésekre, amiket akkor láttunk. Nehéz volt az első szót kimondani. Aztán megbeszéltük, hogy ennyit ért, hogy előre megbeszéltük azt, hogy nagyon fogunk vigyázni a gyertyákkal, s a poroltót is kerestük szorgalmasan, hogy mindenre felkészüljünk a gyertyázás előtt (amit nem találtunk, csak mikor már mentünk haza, a bejárat mellett egy eldugott sarokban lapult meg). Ez az apró libbenés, ami az egyik csíkot a lángba sodorta, ez a pici libbenés képes okozni súlyos baleseteket, károkat, amire már nem tudunk felkészülni s kontrollálni. Ez a pici libbenés választja el az életet a haláltól. El kell fogadnunk, hogy vannak a személyiségünk felett magasabb erők. Ezek azok a pillanatok, amikor személyiségünknek, akaratunknak már nincsen semmi hatalma. Ilyenkor megtörténnek a dolgok. Bármennyire is fájjanak, célja van az életnek ezzel. Nagyon fájt, hogy elvesztettem azt, amiben az előbb még annyira gyönyörködtem, amivel még szándékaim voltak. De megértettem, hogy nem volt véletlen, és sokkal fontosabbat kaptam cserébe.
Azon már nem is csodálkoztam, hogy az alsó és a felső mandala középpontja épségben megmaradt, a tűz nem tett bennük kárt.
Senkitől nem kaptam egy rossz szót, és szemrehányást sem, mikor elmondtam, hogy leégett a mandala, mintha már az égiek elrendezték volna a dolgokat előre.

 

 

 

 

 

Az elemzést készítette: Kiss Gábor

Hónap mandalája  főoldal >>>

 

 
 
 © 2004-2005  mandala.lap.hu - Web by Flornatura