Édesanyám fogadott ebben az idegen világban,
Otthont adott az otthontalanságban.
Édesanyám fénye mutatott utat a kilátástalan sötétségben,
Reményt adott a reménytelenségben.
Édesanyám ölelő karjában, szívére zárva,
Szívdobbanó sámán dobok vigyázták lelkemet e sivárságban.

Soha nem feledem, mint gyermek, és mint szülő Kahlil Gibran: A Próféta könyvének szavait a gyermekekről:

„Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”

Édesanyánk szeretete és gyűlölete, tudása és tudatlansága, ölelése és taszítása, hite és hitetlensége, ereje és gyengesége, fénye és fénytelensége, öröme és bánata ott lapul embervalónk ismeretlen mélységében. Erre az alapra építkezünk nap, mint nap, innen merítjük az erőt, és a hitet a mindennapokhoz, a küzdelmeinkhez, az életünkhöz. Fénye, szeretete, ölelő karja, szeme csillogása ott van minden ölelésünkben.
Önmagunkhoz vezető úton elengedhetetlen megismerni, megérteni, és elfogadni Őt. Nektek mit jelent az Édesanya? Remélem ebben segítségetekre lesz ez a mandala, amely az Édesanyák kiáramló önzetlen szeretetéről, és ölelő karjairól szól. A karjaikban nem csak a gyermekeik férnek el, hanem az unokák is, és karjaik a csillagokig érnek.
 

Buba éneke

Ó, ha cinke volnék, útra kelnék,
hömpölygő sugárban énekelnék –
Minden este morzsára, búzára
visszaszállnék anyám ablakára.

Ó, ha szellő volnék, mindig fújnék,
minden bő kabátba belebújnék –
nyári éjen, fehér holdsütésben,
elcsitulnék, jó anyám ölében.

Ó, ha csillag volnék, kerek égen,
csorogna a földre, sárga fényem –
Jaj, de onnan vissza sose járnék
anyám nélkül mindig sírdogálnék.
 

Weöres Sándor

Kiss Gábor