2006 - Június

Pünkösd

 

 
 

      A keresztény hitvallás szerint Isten elküldte a Fiát a Földre, hogy egyrészt példát mutasson az életével az embereknek, másrészt, hogy saját testét feláldozva megváltsa őket a bűneiktől és a gonosz hatalma alól. Jézus életéről az Evangéliumok tudósítanak. Máté, Márk, Lukács és János apostoloktól származnak ezek az írások, melyek Jézus tanításainak a lényegét is tartalmazzák. Ők négyen különbözőképpen mutatják be Isten Fiát.

Máté úgy mutatja be Jézust, mint oroszlánt, mint eljövendő Királyt, a királyok Királyát. Jézus a megígért Messiás, aki betölti egy személyben a felkent papi, prófétai és királyi hivatalt. Nekünk is olykor arra van szükségünk, hogy a helyzet királyai legyünk. Jézus királyokká és papokká tett minket ebben az életben.

Márk úgy festi le őt, mint ökröt, ami egyrészt az áldozat, másrészt a szolgálat szimbóluma. Ő azért jött, hogy az emberek szolgája legyen. Márk Jézus munkásságát hangsúlyozza, és azt, hogyan fogadták az emberek a szavait és tetteit. Nekünk is szolgálnunk kell egyrészt magát az emberiséget, másrészt a környezetünkben élőket.

Lukács úgy mutatja be Jézust, mint embert. Ő megkísértetett mindazokban, amiben mi, de ő nem engedett a kísértésnek, ő volt a tökéletes ember. Jézus az emberiség bölcs tanítója, barátja és segítője. Lukács úgy mutatja be őt, mint aki a szegények és nyomorultak, a megvetettek és kiközösítettek Megváltója.

János úgy jeleníti meg őt, mint sast, Isten Fiát, az Örökkévalót, aki mindenek felett van. János evangéliuma Isten Fiának a munkálkodására, de különösen az Ő igehirdetésére való visszaemlékezések gyűjteménye. Az Evangéliumban arra törekedett, hogy hitet ébresszen: Jézus a megígért Üdvözítő.

A mandala középső részén a Megváltás szimbóluma, a Kereszt szerepel. Üres, nincs rajta Jézus teste, innen tudjuk, hogy a Megváltás már elvégeztetett, és Isten Fia már az Atyánál van. Helyette azonban a Szent Szellem küldetett el az embereknek, hogy az evangéliumi példák és tanítások mellé a saját valóságából, önvalójából származó természetfeletti jelenlétét, erejét ajándékozza mindnyájunknak. Pünkösdkor ünnepeljük Isten Szellemének eljövetelét, amit előre jelzett egykoron Jézus halálakor a Templom kárpitjának felülről egészen az aljáig való kettéhasadása, amely kárpit idáig az Isten természetfölötti valóságát választotta el a hétköznapi emberek világától.

A mandala külső részén az Evangéliumok négyféle ábrázolásának különféle szimbólumait látjuk. Mindegyik a Szent Szellem, a kiáradó tiszta Isteni energia egy-egy megnyilvánulásának feleltethető meg. Ezeket a megnyilvánulásokat elemi energiáknak nevezzük, és négy fajtáját különböztetjük meg. Ezek a tűz, a víz, a föld és levegő energiái. A szimbólumokat körülölelő mezők színei megfelelnek ezeknek az energiáknak. Az oroszlán erejét a kiáradó tűz elem vörös színe jelzi. Az ökör szolgálati jellege a föld elem, az anyaghoz kötött energiájával harmonizál, amit a zöld szín is mutat. A szárnyaló sashoz a folyton
áramló levegő elem energiája párosul, ezt a sárga szín jelzi a mandalában. Az emberhez, aki átéli a sors minden örömét és fájdalmát, az érzelmi energiát jelentő víz elem társul, amit a mandalában a kék szín is mutat.

Felhasznált irodalom:
-Bibliai nevek és fogalmak
-M. Hickey: Jézus felfedezése a Biblia 66 könyvében

Brányi Csilla

 

További jó mandalázást  kívánok!

 

Kiss Gábor 

 

 
 

A minta letöltése>>>

 

 
 

Vissza  a hónap mintái főoldalra>>>

 
 
 
 
  <<<
 

                          

 
 

 © 2004-2005 mandala.lap.hu - Web by Flornatura