Shiatsu és a spiritualitás
A shiatsu alapgyakorlatot
sokan nem tartják komoly gyógyítói eszköznek. Azt mondják, hogy ki nem tud
megtanulni 80 fogást. Úgy érzik, hogy nincs benne elég kreativitás, hogy a
„szolgai” módon kivitelezett fogások egy idő után unalmassá, szürkévé
válnak. Meg kell nyugtatnom mindenkit, hogy nem lehet megunni, mert olyan
bensőséges kapcsolat alakul ki a két ember között mind testi, energetikai,
és lelki dimenzióban, hogy a valóságnak egy másik, a hétköznapok által
elrejtett világába kerülünk általa.
Ebből kiderül, hogy a felszínes, az erős ingereket kereső, izgága, pörgős
emberek nem fogják megtalálni ebben a masszázs formában a sikerélményüket.
Ez a masszázs olyanoknak való, akik a látható világ mögé szeretnének nézni,
megérinteni a felszín alatti folyamatokat, közelebb kerülni az élet, és
önmaga középpontjához, és olyanoknak, akik szeretik az embereket, akik
szívesen barátkoznak, és kerülnek közelebb más emberekhez, akiknek fontos a
segítségnyújtás, a szeretet átélése, és megtapasztalása.
Spirituális része a masszázsnak, mikor időn és téren túl sikerül a lelket is
megérinteni. A megváltozott tudatállapotban olyan információkat, és
tapasztalatokat kaphatunk, mint a meditációk alkalmával. A különbség, hogy a
shiatsu egy aktív folyamat, míg a meditáció passzív. Tudjuk, hogy
hipnózissal is lehet aktív mozgás közben (pl. kerékpározás) megváltozott
tudatállapotot elérni. A shiatsu végzése közben a lassú ringó mozgások, a
rajtunk átáramló tiszta energia, a koncentrálás a másik emberre, az
érintések csodája, a szeretet finom rezgése, az együttrezgés, az egység
élmény szinte beleringat egy csodálatos megváltozott tudatállapotba.
Ilyenkor teljesen nyitottak vagyunk, és könnyen felismerjük tudattalanunk
segítőerőit, azokat az információkat, amik segítségével jobban megértjük a
másik állapotát, és a saját élethelyzetünket. Mindez olyan erős boldogság,
és öröm érzésével jár, amely képes minden sejtünket átjárva áthangolni
mindkét embert. A legszebb gyógyítás ez, amikor együtt gyógyulunk az élet
viharában megsérült embertársunkkal.
Az ujjaid alatt kibontakozik egy teljes ember. A szemet, a fület, az orrot
be lehet csapni. Lehet úgy tartani a testet, lehet úgy beszélni, és lehet
illatokkal elfedni a saját szagunkat, hogy másokat megtévesszünk, úgy, hogy
olyannak látszódjunk, amilyenek szeretnénk lenni, amilyennek szeretnénk
látszódni. De az ujjakat nem lehet becsapni, a test mindent megmutat, mert
mindent átél, a külső, és belső történéseket, érzelmeket, gondolatokat
egyaránt, és elraktározza azokat. A megfelelő érintéssel feltárhatóak ezek a
lenyomatok, és úgy lehet olvasni belőlük, mint egy könyvből. Lehetünk
magabiztosak, egyenes a hátunk, a hangunk határozott, és gyors a
reagálásunk, de a has puhasága, lágysága, érzékenysége rögtön elárulja azt,
hogy belül gyengének, védtelennek érezzük magunkat. A magabiztosság nem más
ilyenkor, mint hosszú idő alatt, elsajátított viselkedés minta, hogy tudjunk
élni a gyengeségeinkkel ebben a durva világban. Az arcon masszírozva, az
ellazult arcizmok, bőr, és a csukott szemek mellett pontosan kirajzolódnak a
két oldal különbségei, a yin-yang, az aktív, és passzív, a női, és a férfi
energiák, megnyilvánulásai, torzulásai. Megérezzük az arcon a formák, és az
anyag mögött húzódó életeken átnyúló motivációkat. Megértjük, átérezzük,
átéljük az élet más dimenzióit. Egy nagy orr mögött, formájától, és
tapintásától függően megérezhetjük, és átélhetjük a mélyben rejtőző erőt,
akaratot, hatalomvágyat, kapzsiságot, erőszakosságot, a végtelen szeretetet,
vagy az áldozatkészséget.
A koponyát megnyomva, megérezhetjük milyen kemény, merev, konok, akaratos,
kitartó, lágy, befogadó, vagy rugalmas az illető.
A lábujjaknál kiderül mennyire fél, vagy bátor az ember, és hogyan
viselkedik a párkapcsolatokban. Mennyire éli meg az életét, belső, és külső
valóság hogyan találkozik egymással.
A masszázs alatt az érintésé a főszerep, de a látás, a szaglás, és a hallás
is kifinomul, és ízeket is érezhetünk. A két ember között olyan erőteljes
információ csere folyik egész végig, mintha régen nem látott barátunkkal
beszélgetnénk. Vannak olyan részek, ahol fellángol, sűrű, ellenállhatatlan
lesz a kommunikáció, van, ahol elül, elcsendesedik, megnyugszik. Érdekes
impulzivitás alakulhat ki. Olyan erők, mély érzések, emlékek támadhatnak
fel, hogy nem tudunk ellenállni nekik, és áthullámzik rajtunk. Rezonanciák,
együttrezgések alakulnak ki, felerősödnek, elcsendesednek. Egyszer
izgalommal vesszük észre, hogy ő is olyan, mint mi, és máskor, pedig
érdeklődve éljük át az ő másságát.
A legfontosabb a figyelem, nem gondolkozunk, nem ítélkezünk, nem
nyilvánítunk véleményt, csak figyelünk. Figyelünk a másikra, és figyelünk
önmagunkra. Mindkettő nagyon fontos, mert, amit észlelünk a másikban, azt
magunkban feloldva, befogadva tudjuk átérezni, és megérteni. Ettől alakul ki
az együttrezgés.
Engedni kell, hogy az érintés beindítsa a mélyebb rétegek emlékeit, hogy az
érintés egyre mélyebbre hatoljon a bőr alá, és bejárja az idegeken, és az
energia pályákon az útját, és ennek a gazdag és finom inger halmaznak a
hatására felszakadjanak az emlékek, hogy érzelmek, és képek alakuljanak ki
bennünk.
Két ember egy pillanatra összekapcsolódik egymással, egy pillanatra eggyé
válnak, mélyen megértik egymást, és az életet. Olyan jó megpihenni, megbízni
egymásban, hogy még bele is alszanak az emberek, még a nyáluk is ki folyik
gyakran, olyan őszinte és nyílt kitárulkozás jöhet létre két „idegen” ember
között is, mint nagyon közeli kapcsolatokban. Az érintés által létrejött
bizalomban, módosult tudatállapotban megismerhetjük a másik ember múltját,
jelenét, jövőjét is. A fájdalmait, a görcseit, a blokkjait, a kétségeit, a
csalódásait.
Sokakban felmerül a félelem, hogy nem kaphatjuk-e el a másik betegségét? Ha
betartjuk a bioenergetikai kezelés alapszabályait, akkor nem lesz
problémánk. A másik ember rezgései, csak az emlékezésünket indítja be, az
emlékezésen keresztül éljük át a másik ember állapotát, érzéseit, s ha
hagyjuk, hogy úgy távozzanak, ahogy jöttek, spontán az emlékek, akkor a
rezgések is elenyésznek a térben, nem hagynak bennünk betegségeket okozó
rezgésgócokat. Csak lelkünket tette gazdagabbá.
Figyelünk, egyszer az energiák áramlását érezzük, és azok zavarán keresztül
érzékeljük a problémákat, egyszer képeket látunk, és érzelmeken keresztül
szembesülünk a problémákkal, s van olyan kegyes pillanat is, amikor minden a
helyén van, minden rendben van, és az öröm fut rajtunk át. Csendben,
lépésről lépésre haladunk, tesszük a dolgunkat, mindketten mélyen ellazulva.
A keleti felfogás szerint a betegség kialakulása több szinten keresztül
valósul meg. Mondjuk, hogy 7 szinten. A nyugati ember a 6., és a 7. szinten
képes érzékelni, hogy valami nincs rendben, amikor a fájdalom, a kellemetlen
érzések, a láz jeleznek a testben. Egy jó keleti orvos képes a betegség
kialakulását már a 4., 5. szinten is észrevenni, ami még csak energetikai
szinten van, és képes egyszerű gyógyító eljárásokkal, mint a táplálkozás
megváltoztatásával, több pihenés javasolásával, masszázzsal, vagy
gyógynövények alkalmazásával hozzá segíteni a beteget a gyógyuláshoz, s
ezzel a betegség kialakulását megakadályozni a testben. Egy gyakorlott jógi
képes a 2., 3. szinten észrevenni, a tudat (a lélek) szintjén a betegség
csíráját, és egy egyszerű meditációval kioltani azt.
A mai nyugati ember annyira nem ismeri a testét, az érzelmeit, a lelkét,
hogy mindig csak a testében fogja csak érzékelni a betegséget. S ne
csodálkozzunk ez után, hogy annyian elfogadják a csonkoló, a kivágó műtéti
eljárásokat, a sokszor nagyobb kárt okozó gyógyszeres kezeléseket, amelyek
csak a testi szinten működnek, és nem veszik tudomásul, hogy létezik egy
szelídebb módszer, amely az ember szellemi, és lelki fejlődésén, a változás
elfogadásán keresztül gyógyít.
Eddig arról írtam, hogy a shiatsu masszázst végző ember mi mindent kap a
masszázs alatt, mi segíti elő a spirituális fejlődését. De az is nagyon
fontos, hogy a terapeuta milyen állapotban, és milyen spirituális szinten
van, mert ettől függ a gyógyulás, a beavatkozás minősége. Ha a terapeuta
rendben van, az életereje, az ébersége, a tudatossága, az életszemlélete, és
a nyugalma magasabb szinten van a kliens szintjénél, már megindul az
öngyógyulás a kliensnél. A gyógyulás annál erőteljesebb, minél nagyobb a
különbség kettejük között. Ha a terapeuta minél magasabb spirituális szinten
van, annál többet tud segíteni a kliensének. A gyógyulás, az egészség
helyreállása egyszerre több dimenzióban történik. Anyagi, energetikai, és
információs szinten, vagyis a gyógyulás egyszerre folyik a testi, asztrális,
lelki, és szellemi, spirituális szinten. Ezért nagyon fontos a shiatsu
terapeuta spirituális fejlődése.
A testen keresztül való gyógyulás nagyon lassú, sokszor csak egy eltolódott
egyensúlyi állapot fenntartására elegendő. Sok ilyen embert ismerünk, akiket
életük végéig kezelnek, a tünetek enyhítésével sokáig élhetnek.
Ma már tudjuk a tudomány eredményeiből, hogy anyag nem is létezik, minden
csupán tér, energia, rezgés, és információ, csak a mi öt érzékszervünk
általi érzékelés vezet bennünket az anyag különböző halmazállapotainak a
tapasztalásához. Ezért gondolkodásunkban is engednünk kell, hogy a régi
berögződések megváltozzanak. Egyre több olyan gyógyító metódus válik
ismertté, elfogadottá, amely nem az anyag szintjén működik. Ilyen a
homeopátia, a biorezonancia, mágnesterápia, reiki, bioenergetikai kezelések,
spirituális válasz terápia, hipnózis, meditáció, művészetterápia stb. A mai
ember elfelejtette igazi képességeit, ezért hoz létre egyre több eszközt,
hogy kiterjessze érzékelését minél nagyobb hatókörben a világ megismerése
érdekében. Ez nem baj, hiszen egy másik oldaláról ismeri meg a világot, és
önmagát. De mindez elvonja figyelmét a spirituális fejlődéstől. A shiatsu
masszázs mögött van egy ősi vallás is, a zen-buddhizmus, amely szerint
minden emberben ott rejtőzik a buddhatermészet, minden emberben ott van a
legmagasabb rendű tudás, csak a nem tudás fátylait kell megszűntetni. Tehát
nem tanulnunk kell, hanem inkább felejteni, és felfedezni az igazi tudást
önmagunkban. Keleten az emberek elzarándokolnak a szent emberekhez, s
annyival is megelégednek, hogy egy kis időt tölthetnek el a közelükben, vagy
kapnak tőlük áldást, egy érintést. A szent emberek, a megvilágosodottak,
vagy csak a megvilágosodás felé törekvő emberek a saját példamutatásukkal,
az elért spirituális eredményeiken keresztül vannak hatással az odavándorló
emberekre, akik közül sokan meggyógyulnak, jobban lesznek, betegségüket,
vagy nehéz életüket könnyebben viselik a találkozás után.
A shiatsu masszázst azért szeretem, mert nem kell hozzá semmilyen eszköz,
csak önmagunk, és természetesen egy partner. Shiatsu gyakorlásával
szívünket, és tudatunkat megnyitjuk a létezés szentsége felé. Kitágul a
világ, s minden benne lévő megtelik élettel. Megszűnik a materialista
világkép halott anyagból álló univerzuma, tisztátalan anyagi világa, és
kapcsolatba kerülünk a szentséggel, azzal az alkotó energiával, melynek
játéka maga a létezés. Rájövünk, hogyha sok időt adunk a bizalmatlanságnak,
haragnak, tiszteletlenségnek, erőszaknak, mohóságnak, irigységnek, stb.,
akkor az életünk minden részére hatással lesz. A dolgok sokkal sötétebbek,
nehezebbek, kilátástalanabbak lesznek az életünkben, mint amilyenek azok
valójában. Ha több időt áldozunk a szent kapcsolatoknak, az átragyogja
életünket, a fájdalmas érzések, helyzetek nem duzzadnak hatalmassá, hanem
kezelhető állapotban maradnak. A gondokat lebegőnek, délibábszerűnek
tapasztaljuk, a hatalmas tér, a tudat játékának tekintjük, és nem okoznak
többé problémát. Kiegyensúlyozottabbak leszünk, több térrel, jó érzéssel,
egészséges földiességgel, kreativitással, rugalmassággal rendelkezünk, és
szép lassan kialakulnak a magasabb szintű minőségek bennünk, mint
együttérzés, szeretet, nagylelkűség, türelem, gyönyörűség,
kimozdíthatatlanság, stb.
„A tantrikus gyakorló semmit sem utasít el. Helyette fogja, ami a keze
ügyében van, s széppé alakítja, az üres teret ékítő szent dísszé
változtatja. A közönséges káprázat lények buddhákká alakulnak, a hangok
szent mantrákká, az érzés gyönyörűséggé. A gyakorlók elcserélik kicsinyes,
önhit, ijedt, boldogtalan, nyugtalan identitásukat egy nyitott, korlátlan,
megalapozott, gyönyörteli, békés önazonosságra…
A spirituális út nem passzív utazás, ne csupán kövesd, amit valaki mond.
Vizsgáld meg, érdeklődj, próbálkozz. Szánd rá magadat, az idődet, és az
életedet az útra. Akkor meglátod, hogy az út feltárja magát előtted.” Tenzin
Wangyal Rinpocse
A shiatsu gyakorlása ideális lehetőség a spirituális fejlődésre, önmagunk
mélyebb megismerésére, megértéséhez, magasabb szintű tapasztalatszerzésre. A
keleti bölcsesség, spiritualitás, és gyógyászat izgalmas keveréke.
Kiss Gábor
|