Vagyunk néhányan, akiket az életünkben felmerülő problémák arra késztenek, hogy kérdéseket tegyünk fel, szembenézzünk önmagunkkal, megvizsgáljuk másokhoz való viszonyunkat, és a létezés egészével való kapcsolatunkat. Bátorságra van szükségünk a kérdésfeltevéshez, és a válasz őszinte elfogadásához is. Számos út állhat előttünk, de bármelyiken induljunk el, az önmagunk felfedezésének kalandja lesz.
Amikor mandalát festünk, a lelkünk mélyén lakó, számunkra talán nem is tudatos erőkről, vágyakról, félelmekről mesélünk. A színeknek és formáknak a gazdagsága mutatja, hogy éppen hányféle és milyen fajta energia munkálkodik bennünk. Ezek az erők sokkal jobban megérthetők és elfogadhatók, ha megszemélyesítjük őket. C. G. Jung ezeket az alakokat archetípusoknak nevezte el.
Önfelfedezésünk útján fontos hogy felismerjük, hogy a lelkünkben többen is laknak. Különböző személyiségrészek folytatják áldásos vagy éppen áldatlan tevékenységüket. Nagy segítséget jelent, ha felkutatjuk, hogy ezek a személyiségrészek mit is akarnak, mi a céljuk, és hogyan viszonyulnak a többi személyiségrészünkhöz. Jó, ha fel tudjuk ismerni, hogy mely alakokat engedünk szabadon megnyilvánulni, és melyeket nyomunk el magunkban.
Természetesen felmerül az a kérdés is, hogy miért azok a bizonyos személyiségrészek jutottak nekem, miért van bennem például egy merev, szigorú és ítélkező alak? Az ilyen kérdésekre remek választ tud nyújtani a reinkarnáció tana.
Gábor több írásában is kifejtette gondolatait a lélekszikrákról, amelyek olyan személyiségrészeket jelentenek, amik egy-egy előző élet eszenciáját jelenítik meg. Ezek szerint nem véletlenül vagyunk olyanok, amilyenek. Ezeket a lélekszikrákat megoldandó feladatként hoztuk magunkkal erre az életünkre. Ezért is nagyon fontos, hogy megismerjük őket, szembesüljünk velük.
A tudattalanba száműzött részünk is helyet kér életünk színpadán. Azonban amennyiben nem tudjuk őt elfogadni, mint sajátunkat, a külvilágból jövő személyek vagy események formájában fog minket megtalálni. Ez azonban gyakran nem jelent kellemes élményt.
Amikor elmélyülünk a mandalafestésben, a tudattalanunkhoz kapcsolódunk, az itt raboskodó alakjainkat szólítjuk meg. Hasonló ez az álmodáshoz. Mert amikor figyelni kezdünk az álmainkra, leírjuk őket, útmutatást, segítséget várunk tőlük, akkor ez a csatorna nyitottabbá válik. A tudattalan részünk valamilyen csodálatos módon mindig érzékeli, ha figyelnek rá, és küldi az üzeneteit.

Az önfelfedezés egy másik útja az asztrológia, amely több ponton is kapcsolódik a mandalához. Az első legszembetűnőbb hasonlóság az, hogy a horoszkóp ábrája és a mandala is kör alakú, és mindkettőnek van egy középpontja. Vagyis mindegyik a lelket, mint kerek egészt mutatja be. Az asztrológia ábráján a kör a lélek különböző színpadait vonultatja fel. Ezeken a helyeken van lehetősége a bolygók által szimbolizált erőforrásoknak kifejteni a hatásukat. Ezek az erőforrások is megfeleltethetők egy-egy szimbolikus személynek, és úgy működnek az életünkben, mint a lélekszikrák. Az asztrológia rendszerében a személyiségrészek adott helyen (a megfelelő színpadon, vagyis asztrológiai házban), és a megfelelő módon (állatövi jegy szerint) szeretnék kifejteni hatásukat. A részek közötti kapcsolatokat, esetleges együttműködést vagy akadályozást, pedig a bolygók közötti fényszögkapcsolatok jelzik.
Aki az asztrológia rejtelmeit kutatja, és ez által szeretne jobb ön- és emberismeretre szert tenni, hasonlóan a mandalafestéshez, a tudattalanja tartalmait kezdi el mozgósítani.
Azt azonban ne feledjük el, hogy az asztrológiában illetve a mandalában való elmélyülés egy aktív felfedezőút, és korántsem azonos azzal a passzív befogadással, amit az ember akkor csinál, amikor elmegy egy tanácsadóhoz vagy asztrológushoz a problémájával, és meghallgatja a véleményét. A valódi önfelfedezéshez és változáshoz nem spórolhatjuk meg sem az időnket sem az energiánkat, a komoly elszántságról nem is szólva.