A Borobudur sztúpa a világ egyik legnagyobb Buddhista műemléke.

Méretére vonatkozóan, 76 méter magas, az oldalai 157 méter hosszúak, 55000 m2 felülettel, 6 négyszögletes, és 3 kör alakú emelettel, 72 db harang sztúpával, 420 kupolás fülkével, és 1460 domborművel igen impozáns épület komplexum.
A Borobudur sztúpát a Buddhizmus egyik legkifejezőbb szimbólumának tartják. Az univerzum másolata, a mikro-kozmoszt ábrázolja, amely 3 szintre van felosztva. A tanítások szerint, a legalsó szint azoknak a vágyakozó embereknek a világa, akik negatív impulzusok hatalma alatt vannak, a középső szinten azok az emberek találhatók, akik kontrollálni tudják a negatív impulzusokat, és a pozitív impulzusokat használják. Míg a legfelső szinten azoknak az embereknek a világa található, akik soha többé nem vágyakoznak már a fizikai, testi, földi dolgok után.
A vallásos gyakorlat szerint a buddhisták balra, körbe járják be az emeleteket, teraszokat, és folyamatosan mantrázva, meditálnak. Alul Buddha életét megörökítő domborművek találhatók.

A felső részen a kör alakú teraszokon találhatók a harang alakú sztúpák, amelyekben a négy iránynak megfelelő kéztartással (mudra) a megfelelő Buddha aspektus ül. Középen, legfelül egy nagyobb sztúpa koronázza meg az egész épületet.

A decemberi mandala minta az egész világon ismert, és a sztúpa felülnézetét ábrázolja. Nagyon jól el lehet különíteni a 3 szintet, amelyek megfelelnek Jung fogalmainak, a legszélén található a tudatos énünk a személyiségünk (EGÓ), a középső részen a tudatalatti, és végül legbelül a Selbst, az Énünk középpontja.

Mire szeretné felhívni figyelmünket ez a mandala? Miért fontos számunkra megérteni a szintek lényegét? Erről szeretnék a továbbiakban írni.
Az emberek általában türelmetlenek, azonnal szeretnének megkapni mindent, és eredményeket elérni, az idő rabjai, egy illúzió rabjai. Ma olyan könnyen jelentik ki egyes emberek, hogy milyen magas szinten állnak, mikor fogalmuk sincs a szintekről. Ki milyen szinten van az, mindenkinek a saját belső ügye, nem lehet összehasonlítani ez alapján két embert, mert mindenkinek meg van a maga helye a világban, mindenki egyformán szükséges, és hasznos tagja az életnek. Nem lehet versenypályának tekinteni a spirituális fejlődést. Ki látott már buddhistákat felfelé rohanni egy sztúpán, hogy ki éri el először a csúcsot? Fontos megérteni, hogy a szinteket nem lehet átugrani, nem lehet átfutni rajtuk, mert idő kell ahhoz, hogy a következő szintre tudjunk lépni. Ezért nincs értelme a megvilágosodásról sokat beszélni, mert fogalmunk sem lehet róla, csak mindenkinek a saját szintjén meglévő, korlátos elképzelései lehetnek arról. Mindezt a buddhisták nagyon jól tudják, mikor a sztúpán nem egyenesen felrohannak a tetejére, hanem minden szintet először körbe járnak. Míg körbe járnak, meditálnak, és ebben a módosult tudatállapotban próbálják megérteni az adott szint jellemzőit, korlátait, amelyben a Buddha életéről szóló domborművek segítik a meditálót. S mikor végeztek ezzel, lépnek csak a következő szintre.
Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember ismerje meg, melyik szinten van jelenleg, milyen feladatai vannak itt, milyen korlátok között működhet, és mit kell tennie, hogy a szintet sikeresen elsajátítsa, és tovább léphessen a következőre. Nagyon sok probléma megoldódik, ha tudatossá válnak az okok.
Életünkben különben mindenhol megjelennek a szintek, ilyen szintek a következők:
• az életünk különböző szakaszai (gyermek-, a felnőtt- és az időskor),
• a szervezetünk fejlődése (embrió, csecsemő, felnőtt test),
• a Földünk, a légkörünk is rétegekből áll (ahol minden szinten, rétegben mások a fizikai jellemzők),
• a társadalom is különböző rétegekből áll (pl. a kaszt rendszer, amelyet mi nyugatiak annyira elutasítunk).

Minden szinten mások a körülmények, mások a feladatok, más hogyan alkalmazkodnak az emberek. Ezért nincs értelme az összehasonlítgatásnak sem. Visszatérve a kasztrendszerhez, máskép látja, és tapasztalja a világot egy paraszt ember, mint egy pap. És máskép gondolkodik, és érez az ember éber, tudatos állapotban, mint alfa, módosult tudatállapotban.
Tehát szintek vannak, és nem kell Indonéziába utaznunk, hogy erre rájöjjünk, hanem elég megnéznünk egy templomot, amivel a mi hazánkban lépten, nyomon találkozhatunk.
A templomok előtt mindig van egy kis tér, ahol az ember megpihenhet, mint ahogy a lezúduló patakok vize is megpihen egy tóban. Ebből a nyugalomból indulhatunk el belső világunk felé, a templomba. Először a lépcsőkön kell felmenni, amelyeket a jelen képen még oroszlánok is védenek, szép lassan a környező világ, a földi létünk fölé emelkedünk.

Majd innen még több szinten (amelyeket a boltíves kapu bordái szimbolizálnak) keresztül eljutni a kapuhoz, és végül teljesen elhagyva a profán világot beléphetünk a kapun keresztül a szent területre, ha meg van a kulcsunk a kapuhoz.

Kiss Gábor