A karácsonyfáról, mint szimbólumról nagyon keveset lehet olvasni, egy kicsit mintha mostohagyermekként kezelnék, talán, mert viszonylag fiatal hagyományról van szó. Magyarországon a karácsonyfa csupán a XIX. század második felétől lett népszerű. Most megpróbálom egy kicsit megvilágítani a karácsonyfa jelentőségét.
Az emberek mágikus erejűnek vélték az örökzöldeket, mivel ezek a növények a téli hidegben sem fagytak meg, s nem veszítették el zöld leveleiket, így a belőlük készített koszorúkkal díszítették templomaikat, otthonaikat.
A székelyek legkedvesebb fája a fenyőfa, a vörösfenyő, vagy lucfenyő.

 „ A fenyőfa jelentette a székelyeknek a kezdetet és a véget, a bölcsőt és a koporsót.”

 Az udvarukra nem ültettek fenyőfát, azt mondták, hogy a fenyőfa kiszakítva életteréből, nem érzi jól magát – emberszámba vették.
Szokás volt még, hogy amikor megszületett a gyermek, akkor kiválasztottak egy fenyőfát, egy életfát a részére, és elvitték bemutatni neki, és az életüket összekötötték. Az Emberek a havason című filmet soha nem felejtem el! Az egyszerű, iskolázatlan havasi emberek a zord életkörülmények mellett, a világtól elzárt havason emberhez méltó, teljes életet éltek. Soha nem felejtem el azt a jelenetet belőle, amikor az életfaállítás volt, amely havasi szertartás egyenértékű a keresztény kereszteléssel. Ezt mondta az apa:

"Nézz reánk és idehallgass te élő fa. Íme bémutatom néked a te valóságos testvéredet, kicsi Gergőt. Mától kezdve a te életed az ő élete, az ő élete pediglen a te életed. Ez napságtól fogva senki kezet ne vessen rátok, napotok meg ne fogyjon a kiszabott üdő beteljesedéséig. Ámen."

 Egyszerűen csodálatos! Nem itt tartana a mi környezetünk, ha mi is így állnánk hozzá a természethez. A szertartás az élet természeti körforgásába avatja be a kisgyermeket, annak a szerves részévé válva, otthon fogja benne érezni magát, s ez által meg fogja becsülni, és vigyázni is fog rá. A fa kivágása előtt a favágó letérdelt előtte, kérlelve a fa szellemét, hogy bocsássa meg tettét. S cselekedetének valamennyi mozzanatát, egy kioltott életnek kijáró tisztelet jellemezte. Akkor még csak annyi fát vágtak ki, amennyire ténylegesen - az életfenntartásához - szükséges volt.

Az élő fa megszemélyesítése nem véletlen, hiszen formája (gyökerek, törzs, ágak) az emberi testfelépítést idézi. A pszichológusok előszeretettel használják a fa rajztesztet személyiség vizsgálatra. A fa rajztesztben, amelyben az embernek fát kell rajzolnia, a rajzoló ember ebbe a fába vetíti ki önmagát, ami azt jelenti, hogy az ember és a fa nagyon közel áll egymáshoz még a mai modern, a természettől eltávolodó világunkban is.
Az okkult tanokban az életfa a teljes életet szimbolizálja, melynek gyökerei, és ágai a transzcendens világba nyúlnak. A népmeséinkben, pedig az égig érő fával találkozunk.

 „Olyan csodálatos nagy fa ez, hogy nemcsak a Hold jár el az ága közt, hanem a Nap is.” Benedek Elek

A Karácsony ünnepe a szeretet ünnepe, annak a szeretetnek, amely az egész életet, a világot összetartja.

„Vagyis a szeretet nem "érzelem", mint a gyűlölet, a harag, vagy az irigység, hanem: egységélmény! A veled, veletek, benned, egymásban - közösen te meg én, és ő és mind; az együtt hatalma a külön felett. Ez az Élet!..." Müller Péter

A templomok tere a profán térből kijelölt szent terület, ahogyan az ünnep is a profán időből elhatárolt szent idő. Szent időt szent térben megélni, ünneplőbe öltöztetve testet és lelket, ezt jelenti karácsony nagy ünnepe. Ennek családi változata a fenyőfa körüli együttlét. Az ünnep hatalma abban áll, hogy nagyon sok ember egyszerre gondolja, hiszi, mondja, és cselekszi ugyanazt. Ha karácsony este sok ember szeretetet sugároz, akkor az mindenkire kiterjed, és egy kicsit jobbá válik a világ általunk.

Kiss Gábor